Sok mindent megérthetünk önmagunkról.

Felismerhetjük, honnan ered a megfelelési kényszerünk, miért félünk az elutasítástól, miért olyan nehéz nemet mondanunk, vagy miért érezzük bizonyos helyzetekben újra és újra azt, hogy nem vagyunk elég jók.

Érthetjük mindezt fejben – mégis előfordul, hogy ugyanaz az érzés, ugyanaz a félelem vagy ugyanaz a reakció újra megjelenik.

Mert van különbség aközött, hogy tudok valamit a múltamról, és aközött, hogy érzelmileg is kapcsolatba kerülök azzal, amit egykor átéltem.

Itt válhat különösen értékessé a belső gyermekkel végzett vezetett képzeleti munka.

Ki az a „belső gyermek”?

A belső gyermek nem egy szó szerint bennünk élő kisgyermek. Sokkal inkább egy szemléletes megnevezése azoknak a korai érzelmi tapasztalatoknak, szükségleteknek, emlékeknek és működésmódoknak, amelyeket felnőttként is magunkkal hordozhatunk.

Annak a részünknek, amely valamikor talán félt. Magára maradt. Nem kapott elegendő figyelmet, biztonságot vagy elfogadást.

Annak a gyermeknek, aki esetleg azt tanulta meg, hogy akkor szerethető, ha alkalmazkodik. Ha jól teljesít. Ha nem okoz problémát. Ha erős marad. Vagy ha mások szükségleteit a sajátjai elé helyezi.

De a belső gyermekhez nemcsak a sérüléseink tartoznak.

Ott lehet benne a spontaneitásunk, kíváncsiságunk, játékosságunk, kreativitásunk és kapcsolódási vágyunk is.

Miért lehet más találkozni vele, mint beszélni róla?

A pszichológiai szakirodalomban ismert az imagery rescripting, vagyis a képzeleti újraírás módszere.

A képzeleti munka bizonyos formáiban a személy kapcsolatba kerül egy korábbi, érzelmileg jelentős helyzettel. Megjelenhetnek az akkori érzések, szükségletek és akár a gyermekkori önmagáról alkotott belső kép is.

A figyelem ilyenkor már nemcsak arra irányul:

Mi történt velem?

Hanem arra is:

Mit érzett akkor ez a gyermek?
Mire lett volna szüksége?
Mit nem tudott kimondani?
Ki vagy mi hiányzott mellőle?

És ezután történhet valami nagyon fontos.

A jelenlegi, felnőtt én is beléphet ebbe a belső térbe.

Odafordulhat a gyermekhez. Meghallgathatja. Megnyugtathatja. Megvédheti. Képviselheti a szükségleteit, vagy egyszerűen ott lehet mellette úgy, ahogyan arra annak idején szüksége lett volna.

A sématerápiában és az imagery rescripting módszerében is találunk ehhez hasonló képzeleti folyamatokat: a hangsúly többek között a korábban kielégítetlen érzelmi szükségletek felismerésén és az ezekhez való újfajta kapcsolódáson van.

Nem a múltat írjuk át

Ez nagyon fontos különbség.

Nem annak elképzelése a cél, hogy a múlt másképpen történt.

A megtörtént eseményeket nem tudjuk meg nem történtté tenni.

Ami változhat, az az, ahogyan ma kapcsolódunk hozzájuk – és ahhoz a részünkhöz, aki egykor átélte őket.

A gyermeki tehetetlenség mellé megérkezhet a felnőtt erő.

A magára maradás mellé a kapcsolódás.

A szégyen mellé az együttérzés.

A kimondatlan szükséglet mellé annak felismerése:

„Ma már meghallhatom, mire van szükségem.”

Az imagery rescripting kutatásának egyik fontos magyarázata éppen az, hogy a képzeleti folyamatban nem pusztán beszélünk egy korábbi élményről, hanem annak érzelmi reprezentációja is aktiválódhat. Így lehetőség nyílhat arra, hogy az emlékhez kapcsolódó jelentésekhez és érzelmi reakciókhoz más módon kapcsolódjunk.

Miért dolgozunk mély, befelé irányuló állapotban?

Amikor beszélünk egy történetről, könnyen az elemző gondolkodásunknál maradunk.

„Tudom, hogy azért reagálok így, mert…”

És ez a felismerés önmagában is nagyon fontos.

A vezetett belső utazás során azonban egy mélyebb, meditatív, befelé irányuló figyelmi állapotot hozunk létre.

Nem az a cél, hogy elveszítsd a kontrollt.

Éppen ellenkezőleg.

Egy olyan nyugodt belső tér kialakítása a cél, amelyben a külvilág ingerei valamelyest háttérbe kerülhetnek, és nagyobb figyelmet kaphatnak a belső képek, érzések, testi érzetek és érzelmi szükségletek.

Nem szükséges „jól csinálni”. Nem kell különleges képeket látni, és nincs elvárt élmény.

Van, aki képekben érzékel. Más inkább érzéseket, testi érzeteket vagy gondolatokat tapasztal.

A belső folyamat mindenkinél más lehet.

Amikor a felnőtt éned találkozik a gyermeki éneddel

Talán ez a belső gyermekkel végzett munka egyik legfontosabb pillanata.

A gyermek, aki egykor nem tudott kilépni egy helyzetből, nem tudta megvédeni magát, nem tudta elmondani, mire lenne szüksége – a belső képben már nincs feltétlenül egyedül.

Ott lehet mellette a mai felnőtt én.

Az, aki ma már mondhat nemet.

Aki megvédheti.

Aki meghallgathatja.

Aki megkérdezheti:

Mit érzel?

Mitől félsz?

Mire lett volna akkor szükséged?

Mit szeretnél, mit tegyek most érted?

Egy belső gyermekkel végzett intervenciókat vizsgáló kutatásban is alkalmaztak olyan gyakorlatot, amelyben a résztvevők felnőttként fordultak gyermekkori önmaguk felé: elismerték a gyermek nehéz érzéseit, megfogalmazták annak szükségleteit, majd együttérző és támogató választ adtak neki.

Nem azért fordulunk vissza, hogy a múltban maradjunk

Számomra ez az egyik legfontosabb gondolat a belső gyermekkel végzett munkában.

Nem azért fordulunk vissza, hogy újra és újra átéljük azt, ami fájt.

Azért fordulunk vissza, hogy megértsük, mi az, amit talán még mindig magunkkal hordozunk.

És hogy felnőttként valami mást is oda tudjunk tenni mellé.

Együttérzést önmagunk iránt.

A saját szükségleteink felismerését.

Határokat.

Önvédelmet.

Elfogadást.

És annak megtapasztalását, hogy ma már vannak olyan lehetőségeink és erőforrásaink, amelyek gyermekként még nem álltak rendelkezésünkre.

Talán innen indulhat el az is, hogy a jelenben bizonyos helyzetekre már ne automatikusan annak az egykori gyermeknek a félelméből válaszoljunk.

Hanem egyre inkább abból a felnőtt részből, aki ma vagyunk.

Mi történik tehát, amikor nemcsak beszélsz a benned élő gyermekről – hanem találkozol is vele?

Talán már nemcsak azt érted meg, miért lettél az, aki vagy.

Hanem lehetőséget kapsz arra is, hogy másképpen kapcsolódj ahhoz a részedhez, aki mindezt valamikor átélte.

Meghallgasd.

Megértsd.

Mellé állj.

És talán egyszer ki tudd mondani neki:

„Most már itt vagyok veled.”

A múltat nem változtatjuk meg.

De azt, ahogyan ma kapcsolódunk hozzá – és önmagunkhoz – alakíthatjuk.

Szabó Mónika
coach és önismereti kísérő
SZÍNEZD ÚJRA Coaching Műhely